2012. júl. 11.

Berlin 11. 07. :-)

Na, ha várt, hát megérkeztünk. Bala jött, és segített, Maj (6) és Lucie (4) pedig még bohóckodtak is kicsit. Lehet, hogy jövőre inkább valami gyerekes munkára kellene koncentrálnom, mert az még mindig a szívemcsücske "munka", jobban vonz, mint a takarítás, bár ennyit soha nem kerestem tanítással, mint a Wie schön sauber ist jetzt alles!!! felkiáltással kísért munkám. Bevallom, nagyon inspiráló volt a folyamatos elismerés Maj-tól. Este persze eléggé kifáradtam, aztán Bala később ért haza, Denis-zel voltak fecsegni, plusz pár fickó még volt velük. Ulli elkapta, és kifaggatta, hogy merre járt. Mire lekocogott a felső szintről, bealudtam.
Kedden megint aktív napot tartottunk. Délelőtt kávézni mentem, helyszín: Hennigsdorf-Havel part.

Húúú, nyugodt, tiszta, élhető hely, az biztos, bár a világ végének tűnt, mire odaértünk.


Aztán irány a Berliner Technikmuseum! 4,5 óra alatt knapp végig sétáltuk, pici pihenéssel, csak néhol merültünk el a részletekben, mert az elején még a felét sem hittük bejárhatónak, olyan iszonyú nagy-sok-részletgazdag stb a kiállítás.
Képeket teszek fel, de Bala fotózott, és még ül rajtuk.

A múzeum után a fatárolóval bíbelődtünk, hétvégére kész kell hogy legyen.
Este kb 10-kor kezdtünk grillezni, aztán kb fél egyig fecsegtünk az udvaron, kellemes és finom vacsit biztosítva a berlini Mücke-hadnak. Hiába fújtuk be magunkat ellenük, Megtalálnak a nyavalyások bárhol is!
Ma főztem, meg a megszokott 5-10 álláspályázatot adtam fel, aztán délután megyek a csajokhoz Pankowba, befejezem a nyaralásuk előtt a takarítást, és megbeszéljük, hogy augusztus közepén még mikor várnak.
Estére nem terveztem semmit, asszem pont elég lesz a hazaúton nem elaludni....

Nincsenek megjegyzések: